Taplós beszéd: március 15.

Könnyű dolog, és nem elegáns nevekkel, testmagasságokkal, súlyokkal viccelődni, de a Tarlós név március 15. óta sajnos nem sokban különbözik a taplós-tól. Az új főpolgármester új helyen, újfajta beszédet mondott. Már a felütéstől is megbicsaklott a Batthyány örökmécses lángja, sajnos a későbbi mondandó sem mutatott mást, mint a felütés tupírozását.

Tehát, azt mondta piciny mosollyal ajakán – az elmúlt évek szégyenletes gyakorlatára utalva - a székesfőváros első polgára: „Nem látom a kordonokat és a tojásokat”. Távol álljon tőlem a szándék, hogy kioktassam a városvezetőt kortárs történelemből, de kénytelen vagyok rövidke emlékezetébe idézni, hogy elődjét sem első ciklusa hatodik hónapjában dobálták meg, ezt tudnia kellene, hiszen akkoriban még Ö sem a Fidesz körül sertepertélt, sokkal inkább az SZDSZ –t preferálta, de lehet, hogy még ott sem tartott az önépítés rögös útján. A nem létező történelemleckét azzal zárom, hogy mint azt Tartósnak is jól kell tudnia, Demszkyt egy, a Fidesz és néhány hozzá jól köthető szélsőséges, fanatizált csoport tette tojások céltáblájává és nem főpolgármesteri ügyködése, amely - húsz esztendő nagyidő - bővelkedett jó és rossz döntésekben egyaránt. Nem szeretnék jósolni sem, ugyanúgy, ahogy, mint fentebb említettem tanítója sem kívánok lenni senkinek, de valahogy úgy áll a helyzet, hogy amennyiben nem kapja össze magát a Főpolgármester, talán már egy esztendőt sem kell várnia a hiányolt első tojásokra.

Vagyunk egy páran, akik az októberi választás után azt gondoltuk, talán még „jól is elsülhet” egy olyan városvezetés, amely jó viszonyt ápol azzal a kormánnyal, amelyik első országlása alatt már bebizonyította, hogy aki nincs vele, az ellene, és ellenére van. Mi néhányan, bíztunk abban - ma már látjuk, botor módon - hogy az új városvezető van annyira autonóm, hogy a fővárost sikeresen helyezi el az Aczéli hármas beosztás szerint, legalább a „tűrt” kategóriába. Tévedtünk, na nem abban, hogy a várost az említett sávban tartják, hanem annak árában, amit a városvezetés, mintha észre sem venne.

Tarlós István évek óta arról beszélt, hogy csak egy lehetőséget kér – csapatával együtt - és már mutatja is, milyen egy sikeres főváros, de az eltelt fél esztendőben semmi érdemlegeset nem tett azon túl, hogy villámgyorsan újraosztotta a zsíros fővárosi állásokat és posztokat, valamint megváltoztatta a közgyűlés helyszínét. Legújabb terve szerint új zászlót és jelképeket akar terveztetni Budapestnek, azaz, méltó visszfényeként a lázasan alkotmányozó országos vezetésnek, semmit nem tart olyan fontosnak, mint elődje kézjegyét letörölni a városról, Tarlós úr alighanem abban reménykedik, hogy „meg nem történtté tudja tenni Demszky Gábort”. A választások előtt sokat dicsért mancsaftról legyen elég annyi, hogy hibát hibára halmozva összevissza intézkednek: leváltatnak, majd mégsem, kineveznek, majd mégsem, színházat szűntetnek meg, majd mégsem, stb. Rossz látni, hogy „Pöttöm Jankók” kétbalkezesednek a városházán, és ha a főpolgármester valamit valóban akar, mint mondjuk az előbb említett új város-imázs-t, nos akkor – kész röhej - kihez kell fordulnia, na kihez?  Természetesen elődje tanácsnokához, Bojár Iván Andráshoz és ez nem vicc, mert övé a megbízás a jelképrendszer felülírására, „azéra” amit éppen az ő vezetése mellett dolgoztak ki alig pár hónapja. Persze, ha egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne még egyszer. „Győztes csapaton ne változtass!”. Azért pedig, hogy a komolyságnak legalább a látszatát megőrizzem, szót sem ejtek, a „Hol legyen az Elvis tér” címet viselő bohózatról, amelyet a főváros és az egész ország Tarlós úr betanításában tekinthet meg nap, mint nap az utóbbi hetekben.